Most, hogy elkészült a két képem a gömbhalmazokról, úgy érzem ideje más típusú objektumok felé is kacsintgatni. Már régóta érdekeltek a planetáris ködök, mert a kialakulások szorosan összefügg a csillagok végstádiumaival, ami egy önmagában is rendkívül izgalmas téma, így első bonyolultabb asztrofotóm témája is egy ilyen gázköd.
Gyorsan tájékozódtam a közeli könyvtárban, illetve az interneten, hogy milyen híresebb planetáris ködök vannak, és a Messier 27 jelű objektum megragadta a figyelmemet. Mielőtt elkezdeném boncolgatni a tulajdonságait, pár szó a planetáris ködökről:
Nevükkel ellentétben nem bolygók, ez a név azért ragadt rajtuk, mert az első felfedezők a távcsöveikben bolygószerű objektumoknak hitték őket. Később kiderült, hogy nem a mi Naprendszerünkben találhatóak, hanem sokkal messzebb. Úgy alakulnak ki, hogy egy 1.43 naptömegnél kisebb tömegű csillag az "élete" végén elfogyasztja a hidrogén, majd hélium fúziójából álló "üzemanyagát" (a teljes és részletes folyamatról egy későbbi bejegyzésben szeretnék beszámolni, kicsit tudományosabb leírással, mert ez így túl értelmetlenül hangzik) és vörös óriássá felfúvódása után mintegy ledobja külső rétegeit. A visszamaradt mag eleinte rendkívül forró, így ultraibolya sugárzásával ionizálni tudja az őt körülvevő ködöt, amely ettől világítani kezd. A lelökődött gáz tágul, majd miután ebből kifolyólag lecsökken a sűrűsége, lehűl és a visszamaradt mag sem tud energiát termelni, fehér törpe lesz a régi csillagból.
A Messier 27 (más néven Súlyzó köd) az első planetáris köd, amelyet felfedeztek. Megközelítőleg 3000-4000 éves, a közepén pedig még mindig megfigyelhető a 13,5 magnitúdós fehér törpe, amelynek az anyaga létrehozta az objektumot.
8' x 5,7' kiterjedésével kisebb célpontnak számított, mint a gömbhalmazok, így egy másik távcsövet használtam, az Itelescope T11 nevű 0.5 méteres asztrográfot. Ez a teleszkóp Új-Mexikóban található, így kora reggel kellett felkelnem a kép elkészítéséhez. Amúgy remekül vizsgázott az eszköz, tűéles képeket készít.
És akkor a kép:
2012.09.11 23:22 UT-8
6*300sec luminance
3*300sec RGB
A képet Maxim DL5-el és Gimp-pel dolgoztam fel.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése